bejelentkezés

regisztráció

elfelejtett jelszó

Elbow Room

Rudolph



Elbow Room

Elbow Room Bio:
Az elektronikus zenével kb 10 éve került kapcsolatba. Dj-zni 3 éve kezdett, az akkori “fellángolás” a french electro volt. Mára visszatért a kezdetekhez: újra techno-t, house-t hallgat és játszik (James Holden, Stephan Bodzin, Ellen Allien, DJ Hell, Anthony Rother, Paul Kalkbrenner, Oliver Huntemann, csak hogy a legnagyobb kedvenceket nevezzük meg, de még folytathatnánk a sort a végtelenségig). Élő szettjeiben inkább a techno dominál, de szívesen játszik lágyabb, house-osabb zenéket is.
A WBR csapat tagja, egyik alapítója. A dj-zés mellett produceri munkáira is nagy hangsúlyt fektet, az utóbbi hónapokban számtalan pozitív visszajelzés érkezett saját szerzeményeire.
Dj karriere Balatonfüredről indult, 2006 nyarán. Azóta budapesti és vidéki klubbok sorában bizonyított. Külföldi és magyar dj-k sokasága mellett.
Az évek során folyamatosan készített promo mixeket, amik számtalan pozitív visszajelzést kaptak, és komoly ismetséget értek el, külföldön és itthon egyaránt.
2006 óta megjárta a legtöbb budapesti underground klubot, a folyamatos visszahívásokkal bizonyítva tehetségét.
Helyek ahol fellépett:
A38 hajó, Budapest
Merlin Színház, Budapest
MokkaCukka, Budapest
Olof Palme Ház, Budapest
Trafó Bár Tangó, Budapest
Mono Electroniclub, Budapest
Vespa Club, Budapest
Club Santorini, Balatonfüred
Honey Club & Lounge, Balatonfüred
Vadorzó, Tatabánya…




soundcloud.com/elbow-room
www.myspace.com/elbowband

Latest tracks by Elbow Room



Rudolph

Rudolph (Szegő Gábor) 1986-ban született Veszprémben.
Egészen fiatal kora óta körülveszi a zene. Gyerekként zeneiskolába járt ahol zongorázni és trombitálni tanult. Az elektronikus zene iránti szerelme 2002 körül kezdődött.

2003-ban kapta meg az első lemezjátszóit. Leginkább techno, electro, acid és minimal lemezeket vásárol és játszik. Nagy hatással volt rá akkoriban német International Deejay Gigolo Records és a kiadó közeli dolgok.

2006-ban csatlakozott a WBR csapathoz. Innentől indult dj pályafutása. Ekkor főként francia house/electro-t játszott. 2009-től ahogyan a WBR csapat, ő is visszatért a techesebb hangzásvilághoz. Mára szettjeire a deep, tech/minimal-house jelzők illenek.


Clubok ahol fellépett:
A38 - Budapest
Merlin - Budapest
Trafó Bár Tangó - Budapest
Mono Electroniclub - Budapest
Bakelit Multi Art Center - Budapest
Vespa Club - Budapest
Krisan Hajó - Budapest
Honey Club & Lounge - Balatonfüred
Club Santorini - Balatonfüred
Vízi & Extrémsport Fesztivál - Velence
Vadorzó – Tatabánya…